Vezető tisztségviselők, ügyvezetők, cégvezetők felelősségbiztosítása - D&O

  • 2013. 11. 12.

D&O biztosítás Ügyvezetőként, cégvezetőként kockára akarja tenni a saját vagyonát? Egy helytelen vezetői döntés következtében ugyanis veszélybe kerülhet a vállalat, a vállalkozás vagyona és 2014. március 15.-e után, az új Ptk. életbelépésétől pedig akár a vezető tisztségviselő (cégvezető, ügyvezető) saját vagyona is. A Ptk. módosítás lényege, hogy a törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a károsult 3. személy (pl.: beszállító, vevő, hitelező, munkavállaló...) kárigényét ne csak a társasággal, hanem a vezető tisztségviselővel szemben is közvetlenül érvényesítse. 

A Directors and Officers felelősségbiztosítás nyújthat védelmet az ilyen jellegű jogos, vagy éppen jogtalan követelésekkel szemben. A vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok (cégvezetők, ügyvezetők) felelősségbiztosításának segítségével a vállalat kivédheti a vezető tisztségviselő személyére irányuló – az állítólagos kötelességszegésére alapozott – kártérítési igényeket. A vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok (D&O) felelősségbiztosítása nemcsak harmadik személyek kártérítési igényeivel szemben nyújt védelmet, hanem maga a vállalat részéről felmerülő kártérítési igényekkel szemben is. A vezető tisztségviselők (ügyvezetők, cégvezetők) felelőssége olyan kérdés, amely valamennyi iparágban érinti a mikro-, kis- és középvállalkozásokat (Kft.-k, Zrt.-k) is.

A vezető állású személyek tehát közvetlenül is perelhetők lesznek, ha károkozást feltételeznek a vezetett vállalat, vállalkozás részéről. Ezek után tehát ha Ön a saját Kft.-jében ügyvezető, cégvezető - akkor is nem csupán a társaság vagyonával felel a "tetteiért", hanem lényegében a saját vagyonával is.

A D&O biztosítási védelem elérhető már éves 80e Ft-os díjtól is. Azért nagyon hasznos ez a biztosítás, mert az esetlegesen okozott károk térítése felett a biztosítás fedezi a védekezés költségeit is. Egy neves ügyvéd óradíja lehet annyi, mint a biztosítás éves díja.

Online is kérhet biztosítási ajánlatot D&O felelősségbiztosításra! A vállalkozására szabott biztosítási ajánlat kéréséhez kattinson a vezetői felelősségbiztosítás ajánlatkérésre!

Milyen védelmet nyújt egy vezető tisztségviselői felelősségbiztosítás?

10 érv mellette:

1. Személyes felelősség

A vezető tisztségviselők személyes vagyona, háza, megtakarítása is veszélybe kerülhet, amennyiben szándékos vagy gondatlan magatartásuk eredményeként valakinek kárt okoznak. A tévedések pedig sokba kerülhetnek.

2. Hatósági vizsgálatok

Még a legkorrektebb üzleti kapcsolatokra törekvő cégek életében is előfordulhat, hogy egy elégedetlen személy (ügyfél, beszállító, vevő, alkalmazott, stb.) panaszt tesz a felügyeleti hatóságok felé. A panasz eredménye akár a vezetőkkel szemben folytatott hivatalos vizsgálat is lehet, amely minden esetben jelentős pénzügyi kockázatot jelent

3. Bírságok

Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy az egyes hatóságok, illetve felügyeleti szervek a társaságra kiszabott bírság mellett közvetlenül a cég adott területért felelős vezetőjére is pénzbírságot szabnak ki.

4. Büntetőjogi felelősség

A vezető tisztségviselők akár börtönbe is kerülhetnek tetteik, mulasztásaik, vagy éppen vétkes hanyagságuk következményeként. Ilyen esetben évek telhetnek el a jogerős bírósági döntésig, amikor a legjobb jogi védelem ugyan felbecsülhetetlen, de nagyon drága. A D&O biztosítás – bár nem nyújt fedezetet az eljárás végén kiszabott büntetésre, bírságra (ez ugyanis közérdekbe ütköző lenne) - azonban fedezi a jogi védekezés költségeit a bűnösség kimondásának pillanatáig.

5. Jó hírnév sérelmének kockázata

A perek és hatósági vizsgálatok amellett, hogy rengeteg időbe és pénzbe kerülhetnek, az abban résztvevők jó hírnevére is árnyékot vethetnek. Amennyiben a jó hírnév helyreállítása PR szakemberek igénybevételét teszi szükségessé, a biztosítás fedezi az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket.

6. Jogi védelemre specializálódott szakértők Megnyugtató, hogy a D&O biztosítással foglalkozó biztosítók legjobb szakemberei állnak az ember mellett krízishelyzetben.

7. Családi vállalkozások

Magyarországon is nagyszámban működnek családi vállalkozások. Természetesen a családi vállalkozások vezetőinek is felelniük kell az általuk elkövetett hibákért, amely családi és külső viták, egymással folytatott perek melegágyai lehetnek.

8. Megalapozatlan, valótlan állításokkal szembeni védekezés

A vezetők megalapozatlan vagy más, olyan állításokkal találhatják szembe magukat, melyekkel szemben védekezni kénytelenek. Mindez rendkívüli költségekkel és stresszel járhat. Ebben a helyzetben egy D&O biztosítás megléte biztonságot jelenthet.

9. Múlt, jelen, jövő

Egy elhibázott vezetői döntés jogi következményei követhetik (és követik) a vezető tisztségviselőt munkahelyről munkahelyre. Még a vezető tisztségviselő visszavonulása, illetve sajnálatos halála sem jelenthet mentesülést a kártérítési felelősség hátrányos következményei alól, mivel a vezető tisztségviselő vagyona, illetve hagyatéka a vezető visszavonulása, illetve a vezető halála után is perelhető.

10. A hitelezői érdekek erősödő törvényi garanciái

A Csődtörvény lehetőséget biztosít egy felszámolás alá került cég vezetőivel szemben történő sikeres fellépésre. Ennek alapján már a cégvezetőkkel szemben indított per kezdetén a cégvezetőknek biztosítékot kell letenniük, amennyiben a hitelezők ezt kérik a bíróságtól. A biztosíték megfizetéséért, annak összegének erejéig a cég tulajdonosai kezesként felelnek. Amennyiben az esetlegesen megítélt kártérítési összeget a vezető ennek ellenére sem fizeti meg, a cégvezető 5 éves időszakra minden vezető tisztségviselői pozíciótól eltiltásra kerülhet.

 

 Vezetői felelősségbiztosítás