Felborult autóba ütköztünk. Ki a felelős?

Tisztelt Biztosítás.ma!

Sz. előtt 10km-re, a XX-as úton, megelőzött bennünket nagy sebességgel egy Opel Meriva típusú szgk. Mi Audi A6 típusú szgk-val utaztunk. Sz. után, pár kilométerrel a X-os számú főúti elágazó előtt a már oldalára borult, kivilágítatlan, észrevehetetlen Opel Merivába ütköztünk az enyhe balos kanyarból való kijövet során. Az Opel velünk való ütközés előtt már felborult és súlyosan sérült, a sérülés következményeként kivilágítatlan volt. Az úttestet majdnem teljes szélességében elfoglalta, így az ütközés a 80-90km/h sebességünk ellenére is elkerülhetetlenné vált. A frontális ütközést próbáltuk elkerülni, ez részben sikerült, ennek következtében a menetiránnyal szemben a szántóföldön kötöttünk ki. Az Audiban 4-en utaztunk, mindannyian saját lábon ki tudtunk szállni. Rendőrséget, mentőt hívtunk. A mentők mindannyiunkat, az Opel 2 utasával együtt kórházba szállították. Mi (az Audi 4 utasa) 8napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtünk, míg az Opel egyik utasa életveszélyes, másik utasa súlyos sérülésekkel került kórházba. Az Audiban komoly, kb 1,5 milliós kár keletkezett. A rendőrségi helyszínelés folyamán, az elsődleges feltételezések alapján az Opel nem megfelelő sebességgel és nem az időjárási feltételeknek negfelelően(viharos szél) haladt. Kérdezni szeretnénk, hogy ilyen esetben az Opel kgfb-je megtéríti-e az Audiban keletkezett kárt?

Válaszát előre is köszönöm!

Sz.J.

Tisztelt Sz. J.!

Köszönjük kérdését! Sajnos rossz hírrel kell szolgálnom. A KRESZ szabályai szerint úgy kell a közúton közlekedni, hogy bármilyen váratlan helyzetben meg tudjunk állni a járművel. Az Ön által leírt esetben tehát nem felelős a másik (Opel) jármű az önök balesetével kapcsolatosan. Kártérítésre tehát csak casco biztosítás alapján számíthat, persze csak akkor, ha az esemény időpontjában volt casco biztosítása. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy önök kis sérülésekkel megúszták. Kérdés még, hogy az Opelben utazók sérüléseiben szerepet játszott-e az, hogy az Audi beleütközött. Ha ez bizonytható esetleg, akkor az Opel utasai kaphatnak kártérítést az Audi felelősségbiztosítása terhére.

Üdvözlettel:

Tápai János
ügyvezető

A tanácsadás kelte 2011.01.09.